Napi ajánlat / Séf ajánlat Étlap / Menu English Deutsch
Életmód | Cikkek Elérhetőség | Rendezvények | Főzőtanfolyam

Váradi Tibor

Váradi Tibor

Vendégeink gyakran kifejezik felénk elismerésüket, hálájukat. Gyakran mondják, hogy nálunk valami mást is kapnak, mint finom ételeket, kedves kiszolgálást, meghitt környezetet. Úgy véljük, hogy a sok pozitív visszajelzés az előbb felsoroltakon túlmenően legfőképpen annak az erőnek köszönhető, amit csapatunk közösségi szelleme táplál. Mindannyiunk számára fontos ugyanis, hogy csak olyan étel kerüljön az asztalra, amit mi magunk is elfogyasztanánk. Ennek a hitelességnek pedig a tisztán növényi étrend iránti elkötelezettség, a testil-lelki-szellemi egészség holisztikus szemléletének követése az alapköve. Gondolkodásmódunkban, társas kapcsolatainkban, egész életvezetésünkben az a szemléletmód tükröződik, amelyet Váradi Tibor természetgyógyász és vallásbölcsész tanít, képvisel, él, és amelyet mi magunk is a Napfényes Élet Alapítvány tevékenységén keresztül ismertünk meg.

Éttermünk elsősorban Váradi Tibor természetes életmódhoz kapcsolódó útmutatásainak kíván teret adni az EGÉSZ-SÉG tápláló aspektusán keresztül.

„A szerényebb orvosi becslések szerint is elmondható, hogy a betegségek kialakulásában 40-50%-ban az étrend tehető felelőssé… a természetgyógyászat azonban még nagyobb hangsúlyt helyez a táplálkozásra, és azt mondja, hogy szinte nincs is olyan betegség, amely kialakulásában a helytelen étrend, a helytelen táplálkozás ne játszana főszerepet. Tehát a helyes táplálkozás fél egészség!”  írja a Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai című könyvsorozatának 2. részében.

A Napfényes Étterem létrehozása is Váradi Tibor kezdeményezésére indult el, és a honlapunkon is olvasható számos életmód-tanácsot is neki köszönhetjük. A 2009-ben „a Természetgyógyászatért”-díjjal is kitüntetett Váradi Tibor táplálkozással kapcsolatos tanfolyamai, előadásai és könyvei emberek százait segítették abban, hogy visszanyerjék és megőrizzék egészségüket.

Éttermünk kínálatát az ő munkájának szellemében állítottuk össze, tevékenységünket pedig a mai napig személyesen segíti.

Váradi Tiborral és munkásságával bővebben a Napfényes Élet Alapítvány honlapján ismerkedhet meg.

 
2018. július 17., kedd
  • Minestrone (olasz zöldségleves)   glutént tartalmazzellert tartalmaz
  • 500 Ft
  • Rakott burgonya háziasan   glutént tartalmazszóját tartalmaz
  • 1500 Ft
  • Spenótfőzelék sült polentával   glutént tartalmazszóját tartalmaz
  • 950 Ft
    17 July 2018, Tuesday
  • Minestrone (Italian vegetable soup)   glutént tartalmazzellert tartalmaz
  • 500 HUF
  • Home-style layered potatoes   glutént tartalmazszóját tartalmaz
  • 1500 HUF
  • Spinach stew with fried polenta   glutént tartalmazszóját tartalmaz
  • 950 HUF
    2018. július 18., szerda
  • Indiai lencsés dál   zellert tartalmazszezámmagot tartalmaz
  • 500 Ft
  • Szejtánszelet dubarry-karfiollal, növényi sajttal sütve ceruzababos rizzsel   glutént tartalmazszóját tartalmazszezámmagot tartalmaz
  • 1500 Ft
  • Gyömbéres-zöldséges szója nyárs szezámos rizzsel, édes-chili szósszal   szóját tartalmazszezámmagot tartalmaz
  • 1500 Ft
    18 July 2018, Wednesday
  • Indian lentil dhal   zellert tartalmazszezámmagot tartalmaz
  • 500 HUF
  • Seitan cutlets with layered cauliflower Dubarry, non-dairy cheese, string beans and jasmine rice   glutént tartalmazszóját tartalmazszezámmagot tartalmaz
  • 1500 HUF
  • Soy skewers with ginger, veggies, sesame and rice in sweet chili sauce   szóját tartalmazszezámmagot tartalmaz
  • 1500 HUF
    Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész információt kapjon újdonságainkról!
    Vegn tterem Vegn tterem Vegn tterem Vegn tterem Vegn tterem

    Napfényes Étterem és Cukrászda • 1053 Budapest, Ferenciek tere 2. (a Veres Pálné és a Curia utca sarkán)
    Telefon: 06-20-311-0313 • Nyitva tartás: H-V 12:00 - 22:30 (konyhazárás: 22 órakor)


    Asztalfoglalás csak telefonon nyitvatartási időben! – info@napfenyesetterem.hu